Tisztelt Jelenlegi és Jövőbeni Tagjaink!
A Túrtő – Harcsás – Halásztelek holtágrendszer hasznosítására kiírt pályázatban tett vállalások és a haszonbérleti díj elbírálása során egyesületünk, a bíráló bizottság és külső független szakértői értékelés alapján is a legelőnyösebb ajánlatot tette, mely alapján 327 pontot elérve nyert.
A pályázatban bemutatott jövőbeni terveinket folyamatosan ismertetjük Önökkel. Célkitűzésünk egyike, hogy azok a horgásztársak akik eddig is ezen a holtágrendszeren horgásztak, vagy ezentúl itt szeretnének területi jegyet váltani, a jövőben egyre jobb feltételek mellett hódolhassanak szenvedélyüknek.
A halgazdálkodási vízterületen kizárólag horgászcélú halgazdálkodást fogunk folytatni.
Fontosnak tartjuk, hogy a jövőben is megőrizzük a holtágakon kialakult horgászati hagyományokat.
Az elkövetkezendő években kiemelt figyelmet fordítunk a halvédelemre, melyet fokozott, emelt létszámú hivatásos halőri, társadalmi halőri és rendőri felügyelet mellett kívánunk megvalósítani a 2021-es évtől.
Sportbaráti Üdvözlettel,
Kákafoki HE vezetősége